Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Matematikai trükkök

Ezek a trükkök nagyon egyszerűen elsajátíthatók, utána mégis egy egész tömeg képes csodálni érte az embert.

A bűvös négyzet

A bűvös négyzet nagyon régen foglalkoztatja a matematika kedvelőit. Akik nem ismerik, azok azt gondolják, hogy egy ilyen kitöltése nehéz dolog, pedig nem. Most megnézzk, hogy milyen alap módszerrel lehet kitölteni egy ilyet.

Van egy alap 4x4-es négyzetünk, amelynek minden sorában, minden oszlopában és minden átlójában ugyanannyi a számok összege. Pontosan 34. Ez az alap négyzetünk.

34
8 11 14 1
13 2 7 12
3 16 9 6
10 5 4 15

Minden esetben ezt használjuk arra, hogy kiszámoljuk az új négyzet tagjait. Minden kockát meg tudunk mondani másodpercek alatt. Most lépésről lépésre vesszük a teendőket. Legyen például most egy 64-es négyzet, amit el kell készíteni.

1. lépés: Elveszünk a 64-ből 34-et, ekkor megkapjuk azt, hogy 30.

2. lépés: A kapott számot elosztjuk 4-gyel ennek az eredménye jelen esetben 7 lesz és 2 a maradék.

Tehát, hogyha az eredeti 34-es négyzetben azon a helyen, ahova írni szeretnénk az újban, a 13, 14, 15 vagy 16 van, akkor a 7+2-őt, azaz a kilencet kell hozzáadnunk ezekhez, hogy megkapjuk az új négyzetben a helyükön lévő számot. Minden más esetben a hetet használjuk, azt adjuk hozzá a számokhoz. Így fog kinézni a kész négyzet:

64
15 18 21 8
20 9 14 19
10 25 16 13
17 12 11 24

Viszont, ha nincs maradék, akkor minden esetben ugyanazt a számot kell hozzáadni. Például egy 54-es négyzetnél, amikor kivonjuk a 34-et, akkor kapunk huszat és, ha ezt elosztjuk 4-gyel, akkor az eredmény 5 lesz. Ebben az esetben minden számhoz az 5-öt kell hozzáadnunk.

 
 

 


Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 13363
Hónap: 108
Nap: 3